Szavazás #9

« előzmény

Két és fél hónapja, március 27-én jelentette be az Adobe új CS3-as termékcsaládját, azóta gondolom egyre többen vannak (velem együtt), akik próbálgatják és gyűlnek a tapasztalataik. A kérdés hogy pozitív vagy negatív tapasztalatok ezek? Nyilván ez is az is, de myelyik van túlsúlyban? Kíváncsi vagyok a véleményetekre, Ti mennyire vagytok elégedettek az Adobe fejlesztésével, melyet úgy harangoztak be, hogy „az Adobe 25 éves történetének legújabb és legfontosabb terméke forradalmasítja a kreatív munkafolyamatokat.”

az Adobe CS3 szoftvercsalád

folytatás »

A nagy Adobe nap

Ma volt a nagy Adobe nap az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központjában, az Adobe szoftverek hivaltalos magyarországi értékesítője, a Trans-Europe Kft. szervezésében. Sajnos a főnyereményt nem én hoztam haza, de legalább megismertem Balázst.

Gyanítom, hogy nem sok újdonsággal szolgáltak volna az előadók, ha elmerülök az új CS3-as programcsaládról az interneten fellelhető információhalom részleteiben; de mivel ez nem történt meg, így a CS3-as Bridge, InDesign, Illustrator, és Photoshop újdonságainak bemutatásakor sokszor szólalt meg bennem egy hang, ami mindig ugyan azt mondta: ez de kurva jó!

Ha részletesen le akarnám írni a látottakat és hallottakat, akkor azt ma már biztosan nem fejezném be, úgyhogy csak dióhéjban:

Végül egy honlap-ajánlat CS3-as video tutorialokkal: » Adobe Design Center CS3 video workshop

frissítve (2007. 04. 27.): Beszámoló a nagy Adobe napról: » Népszerű volt A nagy Adobe nap
frissítve (2007. 05. 05.): A ComputerWord beszámolója videókkal: » A Nagy Adobe Nap

Illustrator, Photoshop, webdesign tutorialok

Úgy tűnik, nem mostanában fogok írni saját illustrator tutorialokat (februártól terveztem rendszeresíteni), de szerencsére vannak, akiknek nálam több idejük van erre, és megteszik ezt helyettem is. Két weblapot ajánlok ezúttal, kiemelve az Illustratorral kapcsolatos leírásokat.

BittBox

Az egyik az idén januárban megszületett BittBox, melynek szerzője jobbnál jobb, képekkel gazdagon illusztrált Illustrator tutorialokkal áll elő. Íme az áprilisi termés (idáig):

Mire (lehet) jó egy „túlméretezett” körvonal?
(a kép forrása: www.bittbox.com)

A BittBox erőssége az Illustrator kategória, különösen, ha hozzávesszük a többnyire vektoros dolgokat tartalmazó Freebies kategóriát, ahonnan ingyenesen le is töltheted azokat. De van itt még Photoshop, webdesign, és más egyéb is – én már (több mint egy hónapja) hozzáadtam az oldal RSS csatornáját az olvasómhoz.

Tutorial Blog

A másik ajánlatom a Tutorial Blog, ami már 2005 decembere óta üzemel, Illustrator témában jócskán elmarad az előzőtől. Azért akad itt is némi vektor [ahonnan a legutóbbi „Free Vector Downloads (Part2)” valamiért kimaradt], és – itt már több van Photoshop-ból, és még több webdesign-ból, meg persze e helyen is van még sok minden más. Érdemes bekötni ezt az RSS csatornát is.

Adobe Creative Suite 3 premier

Adobe Creative Suite 3 premier

Ma van a nagy nap. „Az Adobe Systems ma bejelentette a kiváló integrációs képességgel rendelkező és szinte minden kreatív munkafolyamatot kiszolgáló Adobe Creative Suite 3 termékcsaládot.” „Az Adobe 25 éves történetének legújabb és legfontosabb terméke forradalmasítja a kreatív munkafolyamatokat.” Ez tényleg nagyon ígéretesnek tűnik. » szoftver.hu hírek

» Linkek a szoftver.hu-ról

» A magyar idő szerint este 21:30-kor kezdődő bejelentés élő közvetítése

frissítve (2007. 03. 29.): » Adobe CS3 információs oldal a designshop.hu-n

frissítve (2007. 03. 30.): » www.CS3.hu

Photoshop CS3 premier

Photoshop CS3 premier

Tavaly decemberben adta ki az Adobe a Photoshop CS3 béta változatát, de a képszerkesztésben régóta referenciának számító szoftver végleges bejelentésével még váratta az érdeklődőket.

Legfrissebb bejelentésével végleg eloszlatta a ködöt a cég, a CS3 világpremierje ugyanis 2007. március 27-én lesz. Az Adobe addig is egy reklámvideóval csigázza tovább az érdeklődést, bár e rövid „moziból” semmi sem derül ki a szoftverről.

(forrás: pixinfo.com)

frissítve (2007. 03. 09.): A Photoshop CS3-nak két verziója lesz: Adobe Photoshop CS3 és Adobe Photoshop CS3 Extended. Minderről bővebben: magyarul, angolul.

LZW tömörítés

TIFF Options párbeszédablakEz egy rövid bejegyzés lesz, melyet rengeteg indokolatlanul nagy méretű, tömörítetlenül kapott TIFF fájl ihletett. Tehát tömören: használd!

Bővebben: ahogy a képen is látszik, a TIFF fájl mentésénél felugró párbeszédablakban az LZW tömörítés kiválasztásakor inaktív a Quality rész, mivel LZW tömörítésnél nincs értelme – ugyanis ez egy veszteségmentes tömörítési mód. Vagyis annak sincs értelme, hogy ne használd (képtartalomtól függően akár az eredeti fele is lehet a tömörített fájl mérete).

Photoshop CS3 Beta

Ma (pontosabban már tegnap) jelent meg a Photoshop 10. verziójának bétája (a végleges verzió 2007 tavaszán várható). Először a munkahelyemen, egy iMac Core Duo-n próbáltam ki, és pillanatok alatt lenyűgözött. Menteni akartam egy képet, megnyomtam hát a Command+S billentyűket, és vártam. De nem vot mire – a mentés azonnal megtörtént. Az új Photoshop nagyságrendekkel gyorsabb lett a Macen, és ez várható is volt ettől az „unibin” verziótól (de ilyen mértékű javulásra nem számítottam). Külön öröm, hogy az itthoni Windows-ról is kipróbálva a programot, szintén észlelhető a sebességnövekedés (ha nem is akkora mértékben, mint Mac-en).

Összességében néhány órás ismerkedés után úgy látom, hogy nincsenek olyan nagyságrendű újítások, mint amilyenek a CS és CS2 közötti váltásnál voltak, de sok apró változás történt a nagyobb kényelem, a gyorsabb, egyszerűbb munkavégzés javára. A tényekhez hozzátartozik az is, hogy megmaradt jónéhány hiányosság is (pl. az általam itt említettek mindegyike – a lassúság kivételével). Mindezekről Tornado írt egy jó kis gyorsjelentést pro és kontra.

» Photoshop CS3 Beta letöltése
(A letöltéshez Adobe ID szükséges – ha nincs, regisztrálni kell. Az installáció végén választani lehet a sorozatszám megadása és a 30 napos verzió kipróbálása között, de az utóbbi lehetőség valójában csak 2 napig működik.)
» információk az Adobe Labs oldalán
» az Adobe sajtóközleménye magyarul

Végül néhány videó a YouTube-ról:
» Macworld Video: Adobe Photoshop CS3 beta
(az újdonságok bemutatása a 8. percben kezdődik)
» Adobe Bridge CS3 first look
» Merge to HDR (High Dynamic Range) in Photoshop CS3

frissítve (2006. 12. 18.):
A pixinfo.com-on ma megjelent egy összefoglaló a Photoshop CS3 és a Bridge CS3 újdonságairól magyarul. (A cikk írója nem találta az Image Ready-t. Az Image Ready a Photoshop CS3 része lett.)

» NAPP Adobe Photoshop CS3 Learning Center (sok szemléletes videóval)

frissítve (2006. 12. 20.):
» Lynda.com: Photoshop CS3 Beta One-on-One Preview (még több nagyon jó videó)

Photoshop CS2 tippek #4

« előzmény

Hosszú kihagyás után extra adag (13) újabb tippel folytatódik a nyár vége óta szünetelő „Photoshop rovat”.

  1. CMYK színmódban sok olyan lehetőségről (pl. a szűrők egy részéről) le kell mondanod, melyek RGB módban adottak. Viszont ha RGB színmódra váltasz, és nyomdai munkán dolgozol, a képernyőn nem feltétlenül azt látod, ami a nyomdából ki fog jönni (hiszen a CMYK színtér jóval szűkebb, mint az RGB ). Áthidaló megoldás lehet a problémára, hogy a képet RGB módra váltod, de a Ctrl+Y lenyomásával (View > Proof Colors) a CMYK szerinti nézetre váltasz. Így minden RGB-ben adott lehetőség megmarad, de azt látod, amit CMYK módban látnál.
  2. A Type eszközzel kattintva egy szöveg fölött, alapértelmezetten a már meglévő szöveget szerkesztheted. Ha ez alatt vagy fölött szeretnél létrehozni egy újabb szöveges réteget, akkor kattintás közben tartsd lenyomva a Shift billentyűt.
  3. Szöveges réteg teljes tartalmának kijelöléséhez csak kattints duplán a Layers palettén a réteg ikonjára (egyszerűbb, mint ha ötször kattintanál a Type eszközzel a szövegen – ami előbbivel egyenértékű).
  4. Gyorsbillentyűk a szöveg igazításához (a szöveg kijelölése után):
    Shift+Ctrl+L: balra zár,
    Shift+Ctrl+C: középre zár,
    Shift+Ctrl+R: jobbra zár.
  5. A Layers paletta bal felső sarkában levő legördülő menüből választhatod meg a kijelölt réteg összhatásmódját. Azonban nem muszáj kattintgatnod, ehhez is van billentyűparancs. Lépegetés az összhatások között: Shift++ (le), Shift+- (fel).
  6. Layer Style (duplaklikk a Layers palettán a réteg nevétől jobbra) > Drop Shadow, Inner Shadow, Bevel and Emboss / Texture, Gradient Overlay, Pattern Overlay: húzd a kép fölé az egeret, nyomd le a bal gombját, és máris közvetlenül mozgathatod az árnyékokat, színátmeneteket, kitöltéseket, stb. (nem kell a Layer Style palettán kísérletezned).
  7. Az összes Group (mappa) egyidejű bezárása / kibontása a Layers palettán: Ctrl + klikk a mappa ikon melleti kis nyílra.
  8. Az összes látható réteg összeolvasztása egy új rétegre (a kijelölt fölé, az eredeti rétegek meghagyásával): Ctrl+Alt+Shift+E.
  9. Egy már megnyitott méretével, és tulajdonságaival azonos új dokumentum létrehozása: Ctrl+N, majd miközben a New ablak nyitva van, válszd ki a „másolni” kívánt fájlt a Window menüből.
  10. Beviteli szövegmezők értékeit a nyíl billentyűkkel, vagy az egér görgőjével is változtathatod (a Shift lenyomásával mindkét esetben tizesével léptethetsz).
  11. A History paletta, és a vágólap tartalmának egyidejű törlése memória felszabadításához: Edit > Purge > All. (Az összes megnyitott fájl History-ját törli!)
  12. Segédvonal húzása közben a Shift-et lenyomva, a segédvonal tapadni fog a vonalzó (aktuális nagyítás szerinti) legkisebb osztásaihoz.
  13. A „mágnesesség” ideiglenes kikapcsolásához a segédvonal húzása / réteg(ek) mozgatása közben nyomd le a Ctrl billentyűt.

Képek felbontása és mérete

Képek felbontása és mérete

Biztos sokaknak egyértelmű a dolog, de szakmabeliekkel is találkoztam már, akiknek nem volt az. Gondoltam, megér egy külön bejegyzést a felbontás és méret témaköre.

Mit jelent a dpi?

Először is tisztázzuk, mit jelent a felbontás mifelénk legelterjedtebb mértékegysége, a dpi: dots per inch, vagyis pont per hüvelyk. Tehát ahány dpi felbontású a kép, annyi pont található egy hüvelykjén (vagyis 2,54 cm-en).

A nyomdai minőségű kép felbontása

A nyomdai minőség legtöbbször 300 dpi-t jelent (extrém esetben ennél több is lehet), de egy B1-es (70×100 cm-es) anyagnál már elég a 150 dpi, az óriásplakátokat pedig tizedére kicsinyített, 300 dpi-s, vagyis eredeti méretben 30 dpi-nek megfelelő felbontású kép alapján szokták elkészíteni. Általánosítva: minél nagyobb méretű egy kép, annál messzebbről nyújt élvezhető élményt, és minél messzebbről nézünk egy képet, annál kevésbé kell jó felbontásúnak lennie az élvezhetőséghez. (Ha nem hiszed, nézz csak meg egy óriásplakátot közvetlen közelről.)

A monitor felbontása

A monitor felbontása az átlagfelhasználók körében általában 70-100 dpi körüli (egy 17 hüvelykes monitoré 1024×768 pixeles megjelenítéssel 78 dpi). Te is könnyen kiszámolhatod, hány dpi-s a monitorod, ha van egy mérőszalagod, és ismered a monitorod képernyőfelbontását pixelben. Az én megjelenítőm például 37,5 cm széles, és ezen 1280 pixel (pont) helyezkedik el (a teljes felületén 1280×1024). Tehát a felbontása 1280 / 37,5 = 34,13 pont per centiméter, vagyis 34,13 x 2,54 = 86,7 pont per hüvelyk, kerekítve 87 dpi.

A monitorra és a nyomtatásra szánt képek méretének összefüggése

Látható, hogy egy átlagos monitor felbontása körülbelül a negyede az általános nyomdai minőségnek. Vagyis ha nyomtatásban szeretnénk viszontlátni a monitoron megjelenő képünket, akkor az durván negyedakkora (egy 100 dpi-s monitor esetén harmadakkora) méretben lesz jó minőségű, mint amekkora a monitoron.

A felbontás és a méret összefüggése

Egy nyomdai minőségű, 300 dpi-s kép esetén tehát miliméterenként 11,81 ponttal találkozunk (300/25,4). Ezt a gyors számolás érdekében kerekítsük 10-re, így kapásból megmondhatjuk például egy 800×600 pixelből (pontból) álló képről, hogy az kinyomtatva kb. 8×6 cm-es méretben lesz jó minőségű. Óriásplakáton ugyan ez a kép akár 80×60 cm-ben is megfelelő, hiszen ott csak 30 dpi az elvárás. És itt érkeztünk el a lényeghez: ugyan az a 800×600 pixeles kép 300 dpi felbontásban pontosan 6,77×5,08 cm-es (az imént a kerekítés miatt 8×6 cm-nek számoltuk), ám 30 dpi felbontásban már 67,7×50,8 cm-es, hiszen itt egy hüvelyken (2,54 cm-en) csak 30 pont van. Ettől még a képünk ugyan abból a 800×600 pontból áll, azáltal lett nagyobb, hogy a felbontását csökkentettük. A felbontás és a méret között tehát fordított arányosság van: ha egy kép felbontását tízszeresére növeljük, akkor ezáltal a mérete tizedére csökken; vagy ha a méretét növeljük tízszeresére, akkor a felbontása csökken tizedére.

Oké, 800×600 pixel, na de milyen felbontású?

Konkrétan a fenti, egy weblapra kerülő kép kapcsán elhangzó kérdőmondat ihletett e bejegyzés megírására. Ebben az esetben ez a kérdés teljesen felesleges. Hiszen lehet ez a kép akár 1000 dpi felbontású (ekkor a kinyomtatott mérete 2×1,5 cm), vagy 100 dpi-s (ekkor nyomtatva 20×15 cm-es), ettől még a monitoron mindkét esetben 800×600 pixelnyi helyet foglal el. Vagyis egy 78 dpi felbontású monitoron hozzávetőleg 26×19,5 cm-es méretben láthatjuk.

Mindez a Photoshopban

Ha még ezek után sem egyértelmű, akkor érdemes próbálgatni a Photoshopban az Image > Image Size menüpontot.

Image Size a Photoshopban

Ha legalul a Resample Image mellől kivesszük a pipát, és a Document Size mezőben a kép méretét (Width, Height), vagy felbontását (Resolution) megváltoztatjuk, tanúi lehetünk a már említett fordított arányosságnak. Ekkor a kép valódi mérete nem változik (ahogy ezt a felső, inaktív Pixel Dimensions mezőben is láthatjuk), ehhez be kellene jelölni a Resample Image melletti jelölőnégyzetet. De nem is részletezem tovább, sokkal tanulságosabb a gyakorlatban kísérletezgetni.

Photoshop CS2 tippek #3

« előzmény

Újabb 10 – remélem, hasznos – Photoshop CS2 tipp.

  1. Ha van egy réteges fájlod, amit összeolvasztva szeretnél megnyitni, akkor a Photoshop-ban az Open gombra kattintáskor tartsd lenyomva a Shift+Alt billentyűket (ez jól jöhet nagyon nagy méretű fájloknál, ha a rétegekre már nincs is szükség, vagy csak meg szeretnéd nézni, mit tartalmaz a fájl, de nem akarod kivárni, míg pl. a Bridge beolvassa).
  2. A megnyitott dokumentumok között válthatsz a Ctrl+Tab lenyomásával.
  3. Több szöveges réteg tulajdonságát együtt módosíthatod a rétegek kijelölése után.
  4. Ha egy szöveges réteg fölött újabb szöveges réteget szeretnél létrehozni (és nem a már meglévőben módosítani), klikkeléskor nyomd le a Shift-et.
  5. A Styles palettáról stílust az objektumra is dobhatsz (nem csak a Layers paletta megfelelő rétegére), így nem kell figyelned, hogy melyik réteg van éppen kijelölve.
  6. A Space-t lenyomva nem csak a kijelölést mozgathatjuk el menet közben (erről már volt szó korábban), mindez a Crop eszköznél, és vektoros alakzatok (shape) rajzolásánál is működik
  7. Kijelölésből új réteg másolással: Ctrl+J, kivágással: Shift+Ctrl+J.
  8. A History paletta jobb felső sarkában levő kis nyílra kattintva a History Options beállításainál megadhatod például azt is, hogy minden mentésnél készüljön egy pillanatfelvétel (Automatically Create New Snapshot When Saving).
  9. Részben az előzőhoz kapcsolódva, ugyanitt engedélyezheted a nem lineáris history megjelenítési módot is (Allow Non-Linear History), viszont többnyire zavaró a már visszavont műveleteket is a History palettán látni. Ha a Non-Linear History engedélyezése nélkül szeretnél megőrizni egy visszavonások előtti állapotot, bejelölheted a History paletta bal szélén levő Sets the source for the history brush mezőt. (A másik megoldás, hogy az Automatically Create New Snapshot When Saving bekapcsolása után mented a fájlt, így ez a mentéskor érvényes állapot elérhető marad a History paletta felső részéből.)
  10. Maximize PSD and PSB File Compatibility. Erről valahol azt olvastam, hogy ne használjuk, hisz teljesen feleslegesen növeljük vele a fájlunk méretét, mivel valószínűleg nem fogunk már visszatérni a Photoshop egyik korábbi verziójához sem. Ez így igaz egészen addig, amíg nem akarjuk beilleszteni a fájlt egy InDesign dokumentumba (legalábbis saját tapasztalatom szerint). Szerintem tehát érdemes bekapcsolni (Edit / Preferences / File Handling: Maximize PSD and PSB File Compatibility), igaz, hogy nagyobb lesz a fájlméret, de biztos lehetsz benne, hogy nem lesz vele probléma, ha linkelni akarod.

folytatás »