Quick Mask Mode a Photoshop CS2-ben

Quick Mask Mode a Tools palettánBár én csak ritkán használom, kétség nem fér hozzá, hogy bizonyos esetekben nagyon hasznos lehet, és nem véletlenül szerepel a Tools palettán.

kiválasztás Standard Mode-ban
kiválasztás Quick Mask Mode-ban

Alapból az Edit in Standard Mode (bal oldali) gomb van bekapcsolva, ekkor a kijelölés villogó szaggatott, vonallal jelenik meg, ahogy a felső képen is látható.

Ha Edit in Quick Mask Mode-ba kapcsolunk, akkor a kijelöletlen részek vörösre színeződnek; az eszközök egy csoportja (ecset, ceruza, radír, festékesvödör, stb.), amik korábban magának a képnek a manipulálására szolgáltak, most a maszkra hatnak; a festőszín pedig feketére, illetve a háttérszín fehérre vált. Ha ennek a feketének 50 %-os fedettségével festünk a maszkra, akkor a kijelölés 50%-ban lesz kiválasztva, vagyis a kijelölt részt a képből kivágva, ezen része 50%-ban áttetsző lesz. Könnyen létrehozhatunk tehát bármilyen formájú, és fedettségű kiválasztást – akár elmosott peremmel. (Pontosan ugyan ezt megtehetjük a Layers paletta alján levő Add layer mask gombbal a réteghez maszkot adva, és a arra festve – én is ezt szoktam meg –; ám ahogy a Quick Mask Mode nevében is szerepel, ez a gyorsabb megoldás, és sokszor segíthet a maszkolt területet jól elkülönítő szín is.)

Ha duplán kattintunk az Edit in Quick Mask Mode gombon, a felugró ablakban megváltoztathatjuk az alapértelmezetten 50 %-os áttetszőségű vörös színt, és annak fedettségét, valamint beállíthatjuk, hogy ez a szín a maszkolt területet jelölje (Masked Areas), vagy a kiválasztott részt (Selected Areas). A Q billentyűvel gyorsan válthatunk a Quick Mask Mode és a Standard Mode között.

Photoshop CS2 tippek #2

« előzmény

Tíz újabb tipp, melyek tovább egyszerűsítik az életed – ha eddig még nem ismerted volna, most bemutatom őket.

  1. Ha betűtípust szeretnél választani egy szöveges rétegedhez, elég, ha kiválasztod a réteget a Layers palettán, majd a Character palettán a betűkészlet nevére kattintasz, és ezek után a fel/le nyilakat használva tallózol az installált betűkészleteid között – úgy hogy közben azonnal látod a változást.
  2. Miután végeztél egy szöveg begépelésével, elég lenyomni a klaviatúra jobb alsó sarkában, a numerikus billentyűzet mellett található kicsi Enter-t, ahhoz hogy a szövegbevitelt befejezd – nem kell másik eszközre váltanod (ami az eszköz paletta elrejtése esetén szövegbeitelkor nem is lehetséges), vagy egyéb nehézkes trükkökkel kilépni.
  3. A Layers palettán két réteget elválasztó vonalra Alt-tal kattintva, az alsó a felső maszkja lesz.
  4. Maszk megjelenítéséhez/elrejtéséhez kattints a Layers palettán a maszk bélyegképére a Shift billentyűt nyomva tartva.
  5. Ha a sok réteg, vagy maszk közül csak egyet szeretnél látni, nem kell az összes többit eltüntetni, elég, ha az Alt lenyomásával kattintasz a Layers palettán a réteg bal szélén található szemre. Ha még egyszer kattintasz ugyan ott, újra láthatóvá válik a többi réteg is (de csak az, ami előzőleg is látható volt).
  6. Új réteg vagy mappa (group) létrehozása a meglévő alá: Ctrl+Create a new layer gomb a Layers paletta alján.
  7. Background-ból layer: duplaklikk a Background rétegen a Layers palettán.
  8. A kijelölt rétegek összeolvasztása: Ctrl+E.
  9. Ha egyik dokumentumból a másikba húzol át egy réteget, és azt szeretnéd, hogy pontosan ugyan oda keruljön (vízszintes és függőleges kordinátáit illetően), ahol az eredeti fájlban is volt, áthúzás közben nyomd le a Shift billentyűt. Ha a két dokumentum mérete nem pontosan egyezik, akkor középre igazítja az áthúzott réteget a Photoshop.
  10. Végül ajánlom az Image > Trim menüpontot, ha azt szeretnéd, hogy a Photoshop a képed széleiből vágja le a bal felső, vagy a jobb alsó pixellel egyező, vagy az átlátszó részeket.

folytatás »

Rétegek, réteg stílusok a Photoshop CS2-ben

Tavasszal lesz egy éves ez a nagyszerű szoftver, de még mindig vannak, akik nem ismerik újdonságait. Ezek közül ezúttal a rétegek, és réteg stílusok a Photoshop CS2-ben nagymértékben leegyszerűsített kezeléséről lesz szó.

Rétegek, réteg csoportok kijelölése

egyszerre több réteg kijelöléseHa egyszerre több réteget szeretnél kijelölni, a Ctrl lenyomása mellett kattints a kiválasztandó rétegekre a Layers palettán. A kijelölt rétegekhez egyesével hozzáadhatsz, ha a rétegekre a Ctrl lenyomásával kattintasz, a kijelöltek közül visszavonni ugyan így tudsz (akárcsak a fájljaidat rendezgetnéd). A legszebb, hogy mindez úgy is működik, ha a megnyitott dokumentumodban kattintasz a rétegeiden a Move (mozgató) eszközzel a Shift lenyomása mellett (ha az Auto Select Layer opció nincs kijelölve felül, a Control palettán, akkor a Ctrl-t is nyomd le). A Layer palettán a kattintott rétegek egymás után kijelölésre kerülnek. Kiválasztás visszavonása ugyan így lehetséges. Több egymás feletti réteg egyidejű kiválasztásához jelöld ki a legalsót (vagy a legfelsőt), majd a Shift lenyomásával a legfelsőt (vagy a legalsót). Ekkor a két szélső réteg közötti összes többi egyszerre kijelölésre kerül. Réteg csoportok (Group) esetén is minden pontosan a fentiek szerint működik, kivéve a Move eszközzel történő kijelölést, mivel az mindig csak egy rétegre vonatkozik.

Rétegek, réteg csoportok másolása

Ha egy réteget szeretnél lemásolni, semmi más dolgod nincs, mint az Alt nyomva tartása mellett kattintani a Layers palettán a másolandó rétegen, és az egérrel elhúzva a másolatot beilleszteni a kívánt helyre. Ugyan ilyen egyszerűen másolhatsz réteg csoportokat, vagy tetszőlegesen kiválasztott rétegeket. (Mindezen CS2-es újítások mellett természetesen működik a „hagyományos” módszer is: a dokumentumban a Move eszközzel Alt lenyomásával is másolhatsz rétegeket.)

Rétegek, réteg csoportok rendezése

rétegek csoportba rendezéseA kiválasztott rétegeket a lehető legegyszerűbben, „a Drag and Drop” módszerrel rendezheted a Layers palettán. A réteg csoportok (Group-ok) sok réteg esetén is könnyen áttekinthetővé teszik a munkát. Ha a kiválasztott rétegeid egy újonnan létrehozandó csoporba szeretnéd rakni, a rétegek kijelölése után kattints a Layers paletta alján a Create a new group gombra a Shift lenyomása mellett. Ekkor a kiválasztott rétegek rögtön az új mappába kerülnek. Ha a Shift mellett az Alt-ot is lenyomod, rögtön nevet is adhatsz a mappádnak. A réteg csoportok (mappák) ugyan ilyen egyszerűen kezelhetők, és rakhatók csoportokba – de nem a végtelenségig, a mappák egymásba ágyazásának legfeljebb öt szintje lehetséges.

Réteg stílusok másolása

réteg stílusok másolásaA fentiek után már nem meglepő, hogy a réteg stílusok (Layer Style) is nagyon egyszerűen másolhatók. Mégpedig pontosan úgy, ahogy a rétegek. Ha egy réteg összes effektjét át akarod másolni egy másik rétegre, az Alt lenyomása mellett húzd át a réteg jobb szélén található „f” betűt arra a rétegre, amelyikre másolni szeretnéd. Ha csak egyetlen effektet szeretnél átmásolni, akkor csak a másolandó effekt nevét húzd át. Sajnos egynél több, de nem az összes effekt egyidejű másolására egyelőre nincs mód, de azt hiszem, ezért kár lenne elkeserednünk. Talán majd a CS3-ban…

Photoshop CS2 tippek #1

Semmi más, csak ami a címben is szerepel. Photoshop tippek, melyek megkönnyítik az életed. Tíz darab.

  1. Egy duplaklikk a Photoshop ablakának üres, szürke területén a File > Open parancsnak felel meg. Ha ugyan ezt a Ctrl lenyomása közben tesszük, akkor a File > New menüpont kiválasztását spórolhatjuk meg.
  2. Ha egy már megnyitott képpel egyező méretű, és színmódú újat akarunk létrehozni, akkor a File > New menüpont kiválasztása után (ugyan ezt egyszerűbben: lásd az elzőző pontban) a Window menüből válasszuk ki azt a dokumentumot, aminek tulajdonságait másolni szeretnénk.
  3. Polygonal Lasso (sokszög lasszó) használatakor egy lépés visszavonása a Del billentyű lenyomásával lehetséges.
  4. A Magic Wand (varázspálca) tulajdonságait az Eyedropper (pipetta) beállításai is befolyásolják. Aprólékos részletek kiválasztásához utóbbinál a Control panelen a Sample Size legördülő menüből válasszuk a Point Sample-t, nagy kiterjedésű, foltos területekhez pedig a 5 by 5 Average lehetőséget.
  5. Ha egy kiválasztás széleinél szeretnénk megvágni a képünket, válasszuk az Image > Crop menüpontot.
  6. Brush (ecset) megjelenítésének megváltoztatása Precise-ről Normal Brush Tip-re vagy fordítva (és vissza) a Caps Lock billentyűvel is lehetséges (egyébként: Edit > Preferences > Displays & Cursors).
  7. a festő szín egy kattintással felvehető a színmintákozAz egeret a Swatches paletta üres része fölé húzva átalakul Paint Bucket-té (festékes vödörré), és a festő szín egy kattintással felvehető a színmintákoz.
  8. A Full Screen Mode háttérszínének megváltoztatásához válasszuk a Paint Bucket eszközt, és a Shift lenyomása mellett kattintsunk az üres területen. Ezek után a háttér színe a festő szín lesz. (Full Screen Mode-ba kapcsoláshoz nyomjuk le az F billentyűt, vagy az eszköztáron alulról és balról a második gombot.)
  9. Használjuk a helyi menüket a jobb egérgomb lenyomásával! A Move (mozgató) eszköz esetén például elolvashatjuk a kattintás helyén egymás alatt szereplő rétegek nevét, melyeket akár ki is választhatunk. A Brush eszköznél pedig az éppen aktuális ecset-készletünkből válogathatunk, illetve méretét és keménységét állíthatjuk egy jobb klikk után.
  10. ha a mezőtől balra visszük az egeret, megjelenik egy jobbra-balra mutató nyílVégül ajánlom, hogy csúszkáljunk! Szinte minden mezőnél, ahol számszerű értéket adhatunk meg, ha a mezőtől balra visszük az egeret, megjelenik egy jobbra-balra mutató nyíl. Kattintás után az egeret vízszintesen elhúzva egyszerűen beállíthatjuk a kívánt értéket.


folytatás »

Réteg összhatások

Tudom, hogy sok helyen sokszor lerágott csont már, szerintem mégis megér egy misét – talán lesznek olyanok (főként digitális fotózással foglalkozók), akik számára hasznos lesz a következő leírás. Először is tisztázzuk, hogy a Photoshopban rétegekkel dolgozunk, melyeknek az alattuk levő réteg(ek)re gyakorolt hatásának módját a Layers paletta tetején levő legördülő menüből (alapértelmezetten Normal) válasszthatjuk ki.

Normal

Réteg összhatás: NormalEbben a helyzetben egyáltalán nem befolyásolják egymást a rétegek. Az látszik, ami feljebb van – takarva az alatta levő(ke)t –, hacsak nem változtatjuk meg az átlátszóságát (Opacity). Ez utóbbi segítségével például nagyon könnyen állíthatunk elő lágyított hatású képet. A dolgunk mindössze annyi, hogy

  1. duplikáljuk a lágyítandó képet tartalmazó rétegünket (a legegyszerűbben CS2-es Photoshopban az Alt lenyomásával a Layers palettán a rétegre kattintva, és felfelé elhúzva – vagy a réteget a Layers paletta alján található „Create a new layer” gombra húzva);
  2. a másolt réteg áttetszőségét 50% körüli értékre állítjuk (ezt a végén még módosíthatjuk);
  3. végül alkalmazzuk rá a Filter > Blur > Gaussian Blur… effektet (ízlés szerint).

Screen

Réteg összhatás: ScreenAz utólagos expozíció korrekció egyik legegyszerűbb módja, ha

  1. duplikáljuk a világosítandó képet tartalmazó rétegünket;
  2. a másolt réteg összhatásmódját Screen-re állítjuk;
  3. végül az áttetszőségét a kívánt hatás eléréséig csökkentjük (a 38% nagyjából +1 fényértéknyi expozíció-korrekciót jelent).


Multiply

Réteg összhatás: MultiplyAz utólagos expozíció korrekció másik legegyszerűbb módja, ha

  1. duplikáljuk a sötétítendő képet tartalmazó rétegünket;
  2. a másolt réteg összhatásmódját Multiply-ra állítjuk;
  3. végül az áttetszőségét a kívánt hatás eléréséig csökkentjük (a 38% nagyjából -1 fényértéknyi expozíció-korrekciót jelent).


Overlay

Réteg összhatás: OverlayHa a képünk nem elég kontrasztos, fotós nyelven szólva keményebbé szeretnénk tenni, arra is van egy az előzőkhöz hasonlóan egyszerű megoldás:

  1. duplikáljuk a kontrasztosítandó képet tartalmazó rétegünket;
  2. a másolt réteg összhatásmódját Overlay-re állítjuk;
  3. végül az áttetszőségét a kívánt hatás eléréséig csökkentjük.


Ha a fent említett hatások bármelyikét a kép egyes részein csökkenteni szeretnénk, a felső (módosított) réteget kijelölve hozzunk létre rajta egy maszkot (Layers paletta alján: Add layer mask), és fekete festőszínt választva a maszkon fessük rá az ecsettel azokra a részekre, ahol csökkenteni szeretnénk beavatkozás mértékét. (Az ecset átlátszóságat állítsuk 10-20% körüli értékre, hogy ne legyenek hirtelen átmenetek a képen. A maszkokról bővebben a következő alkalommal.)

Photoshop CS2 (gyors)billentyűk

Korábban már érintőlegesen említettem a billentyűk használatának előnyeit, most egy kicsit bővebben is szót ejtek róla, mert szerintem érdemes. Ott van például a nagyszerű History paletta, de ha csak az utolsó lépést akarjuk visszavonni, sokkal egyszerűbb lenyomni a Ctrl+Z billentyűkombinációt. Ezzel gyanítom, sokaknak nem mondtam újat. De mi van, ha még egyet vissza szeretnénk lépni? Ha megismételjük a Ctrl+Z lenyomását, visszatérünk az előző, legfrissebb állapothoz. Ez is nagyon jól jöhet, de ha a Ctrl+Alt+Z billentyűket nyomjuk le, akár lépésenként is haladhatunk visszafelé. Időben ellentétes irányú lépkedéshez az Alt helyett nyomjuk le a Shift-et (Ctrl+Shift+Z).

A festő- és háttérszín alapértelmezett fekete-fehér kombinációját helyreállíthatjuk a D billentyű lenyomásával. Az X-et lenyomva felcserélhetjük őket. Réteg vagy kijelölés festőszínnel történő kitöltéséhez elég lenyomni az Alt+Backspace billentyűket, ugyanez háttérszín esetén: Ctrl+Backspace. Ha azt akarjuk, hogy közben az átlátszó részek érintetlenek maradjanak, nyomjuk le a Shift billentyűt is.

Eszközök palettaA képen látható eszközök (és az „alattuk megbújók” – a Healing Brush-ok és a Patch kivételével) mindegyikének módosítható valamelyik paramétere (legtöbbször az átlátszósága) egyetlen szám lenyomásával a numerikus billentyűzeten. Az ecset használatakor például elég, ha lenyomjuk az 5-öst, és az átlátszósága máris 50%-ra vált (a 100%-ot a nullával tudjuk beállítani).

Végül az Alt billentyű megérdemel egy külön bekezdést. A Levels felnyíló ablakban (Ctrl+L) a csúszka húzása közben az Alt-ot lenyomva megjelennek az elvesző részletek. A másik, amit a képen is észre vehetünk, hogy a Cancel gomb az Alt lenyomásának hatására átalakult Reset-té. Ez nem csak a Levels esetén van így. Általában a Cancel gomb az Alt lenyomására Reset-re vált, és vannak más gombok is, amiknek megváltozik a funkciójuk az Alt hatására (érdemes próbálgatni).

Levels paletta

A Layers, Swatches, Paths, Channels paletták alján levő Create new… ikonokra Alt lenyomásával kattintva előjönnek beállítási lehetőségek. Egy új layernek például rögtön nevet adhatunk, meghatározhatjuk a színét a Layers palettán, az összhatásmódját, az átlátszóságát, és bejelölhetjük, hogy az alatta levő réteg maszkolja-e a létrehozandó újat – ahogy a képen látható.

Új réteg létrehozása

Új pillanatfelvétel létrahozása a History palettánA History paletta alján a Create new snapshot ikonnál használva az Alt-ot, az új pillanatfelvételnek azonnal nevet is adhatunk, és azt is meghatározhatjuk, hogy miből készüljön.

Photoshop CS2 alapok

A napokban többször meglepődtem, hogy a környezetemben élő, Photoshopot évek óta használó embereknek milyen könnyen mutattam újat – pedig azt hittem, ezeket már mindenki tudja. Mivel kiderült, hogy nem így van, és mert valahol el kell kezdeni, arra gondoltam, hogy bemelegítésként néhány számomra alapvetőnek gondolt tippet adok közre – hátha vannak még, akiknek lesz közöttük ismeretlen.

Hasznos munkafelület megnövelése

Full Screen ModeMikor megnyitok egy fájlt a Photoshop-ban, az első dolgom, hogy lenyomom az F billentyűt, és ezzel teljes képernyőre váltok. Ennek nem csak a nagyobb hasznos munkafelület az előnye a Windows-ban megszokott teljes képernyőre váltással szemben, hanem az is, hogy nem csak a dokumentum szélei által határolt területen tudok mozogni, hanem az arról lelógó részeket is elérhetem. Az F-et újra lenyomva még nagyobb lesz a munkafelület, mivel eltűnik a fenti menüsor. Ha a vonalzó nincs bekapcsolva (Ctrl+R), és az eszköztár valamint a paletták sem látszanak (Tab billentyű), akkor szó szerint a teljes képernyőn dolgozhatunk. Ha esetleg csak a palettákat akarjuk eltüntetni, de az eszköztárra szükségünk van, használjuk a Shift+Tab billentyűkombinációt.

(Gyors)billentyűk használata

Jelentősen meggyorsítja és egyszerűsíti a munkát, ha az egér mellett a billentyűket is használjuk. A Ctrl lenyomásával bármikor a mozgató eszközre válthatunk (kivéve vektoros eszközök használatakor). A Ctrl+Space a nagyítóra, a Space pedig a kéz eszközre vált. A Ctrl+0 az ablak méretéhez igazítja, míg a Ctrl+Alt+0 100%-os méretében mutatja a megnyitott fájlt.

A billentyűk használata jól jöhet kijelölések készítésekor is. Ha az Alt-ot lenyomva kezdjük a négyszög vagy ellipszis kijelölővel a rajzolást, akkor a négyszög vagy ellipszis középpontja lesz a kiindulópont. Ha a Shift-et nyomjuk le, akkor szabályos négyzetet, illetve kört kapunk. Ha a rajzolás közben (az egér gombját nem felengedve) a Space-t nyomjuk le, akkor elmozdíthatjuk a kijelölésünket.

Egy réteg tartalmából könnyen készíthetünk kijelölést, ha a Ctrl lenyomása mellet kattintunk a Layers palettán a réteg nézőképére. Ha már van egy kijelölésünk, és hozzá akarunk adni egy másikat, akkor a Ctrl+Shift lenyomásával kattintsunk a réteg nézőképére. Ha egy már létező kijelölésnek, és egy újabbnak a közös metszetét szeretnénk kiválasztani, akkor az új kijelölés előtt nyomjuk le egyszerre a Ctrl+Alt+Shift billentyűket.

Érdemes figyelni a menüknél, eszközöknél felbukkanó billentyűparancsokat, amiket akár mi magunk is létrehozhatunk, vagy megváltoztathatunk az Edit > Keyboard Shortcuts (Alt+Shift+Ctrl+K) menüponton keresztül (akár még be is színezhetjük az egyes menüpontokat). Egy kis segítség: Adobe Photoshop CS2 Keyboard Shortcuts (pdf)

Helyi menük használata

Helyi menüJól tesszük, ha az egérnek a jobb gombját is használjuk, mivel sokat segíthetnek a helyi menük is. A vonalzó mértékegységének (és ezáltal az aktuális alapértelmezett mértékegységnek) átállításához elég egy jobbklikk a vonalzó felületén, és máris hét lehetőség közül választhatunk. (Ezzel megspóroltuk az Edit > Preferences > Units & Rulers menüpont kiválasztását.)

Nem csak a helyi menükkel, hanem általában a menükkel is érdemes ismerkedni. Például a vonalzónál maradva jó tudni, hogy a View > New Guide menüt használva, számértéket és mértékegységet megadva, pontosan oda helyezhetünk segédvonalat, ahová szeretnénk, hogy kerüljön. Vagy jól jöhetnek a Layer > Align és a Layer > Distribute menük a rétegek igazításához, hiszen a Photoshopban ezeknek nincsen önálló palettájuk, ahogy az InDesign-ban vagy az Illustratorban.

A lényeg, hogy ne csak rutinból használjuk a már megismert és megszokott dolgokat, hanem figyeljünk, és vegyük észre a munkát kényelmesebbé, és gyorsabbá tevő lehetőségeket. És persze használjuk az internetet is a tanuláshoz:) Írd meg, ha van kérdésed, próbálok majd válaszolni.