Havilink – 2009. április

Memóriakártya az eBay-ről

Múlt hétvégén a korzikai fotóstúrára készülve nézelődtem egy MediaMarkt-ban memóriakártyák után. Egy 16GB-os SanDisk Ultra II SDHC memóriakártya éppen megfelelt volna az elképzelésemnek – leszámítva az árát (18 000 magyar forint), és azt a kis bosszantó, hologramos artisjus matricát.

Nem vettem hát meg, hazatérve utána néztem az eBay-en, és lám már 34 amerikai dollárért kapható az áhított mütyür. Vasárnap megrendeltem (e-mailben megköszönték), hétfőn elküldték (e-mailben megírták), és ma meg is kaptam. 18 000 helyett 8 000 forintért, 1 dolláros postaköltséggel és újabb 1 dolláros biztosítással együtt! Vicc ez az ország!

Havilink – 2009. március

Photoshop Lightroom 2 – első benyomások

Közel két hónapja frissítettem az Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyvről (is) szóló bejegyzésemet – azóta várat magára ez a bejegyzés, most végre összeszedem gondolataimat.

Ami tetszik

Többször is írtam már: néhány apróságtól eltekintve minden jól ki van találva, kényeztet a program, öröm vele dolgozni. Például vágásnál (Crop Overlay) lenyűgöz az előzékenysége, amikor a képet forgatva megjelenik egy sűrűbben vonalazott háló, hogy könnyebb legyen beállítanom az elforgatás kívánt mértékét. És még hosszan sorolhatnám a hasonló finomságokat, amiért elnézem mindazt, ami az alábbiakban következik.

Ami nem tetszik

  • Lassú. Néha pedig iszonyatosan lassú (akárcsak másik kedvencem, az InDesign). (Legalábbis ezzel a konfigurációval.)
  • Develop módban csak a második monitoron lehet összehasonlítani több képet.
  • Historyról nem lehet a lépéseket egyenként törölni (csak a Clear All lehetőség adott).
  • Lehetne több átfedés a Photoshop és a Photoshop Lightroon gyorsbillentyű parancsai között (pl. Ctrl+Alt+0 > 100%).

Ami hiányzik

  • Párna-hordó korrekció.
  • A Photoshopban általam olyannyira megkedvelt Spot Healing Brush (a rendelkezésre álló Spot Removal használata jóval körülményesebb).
  • Perspektíva korrekció lehetősége (Free Transform).
  • Blur.

Terveztem egy Lightroom sorozatot is, de idő hiányában ebből mostanában biztos semmi nem lesz. Ajánlok viszont egy remek oldalt, rengeteg hasznos Lightroom tippel: Adobe Photoshop Lightroom Killer Tips.

Neked mi tetszik, mi nem tetszik, és mi hiányzik a programból?

Havilink – 2009. február

Havilink – 2009. január

365 Budapest

Egy-egy budapesti házszám fotó az év minden napjára. Ahogy már írtam is, „nagyon jó ötlet, és a megvalósítás is remek!” Akárcsak a logó.

365 Budapest

Végre elérkezett az évforduló, 2009-et írunk, izgalmas évnek nézek elébe, ennek egyik apropója a legfrissebb fotós projektem, amely kerek egy éven át fog tartani. A 365 Budapest egy tipo-fotogáfiai projekt, amely Budapest házszámainak a sokszínűnégére fókuszál. Körbetekertem a várost a bringámon, így kerestem a számokat. Ez egy hosszú folyamat, amely 2008 június 23-án kezdődött és még nem ért véget, még mindig nincs meg az összes szám. Az oldal naponta frissül, minden nap egy új házszámmal.

(forrás: zsutti.blogspot.com)

Photoshop Lightroom 2.2 könyvajánló és „gyorsteszt”

Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyv – könyvborítóA Photoshop Lightroom 2.1-et még tavaly novemberben telepítettem a gépemre, azóta megjelent a 2.2-es verzió, és idén, újév napján végre elkezdtem vele részletesebben is megismerkedni. Ehhez a Perfact Kiadó gondozásában megjelent Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyv van a segítségemre, ami ugyan meg sem közelíti a program színvonalát (például nem esik szó benne a katalógusok létrehozásáról, és néhol kimarad az említésre kerülő funkciók pontos elérésének ismertetése), de az alapok elsajátításához tökéletesen megfelel, tömören és könnyen érthetően leírja a lényeget. (A könyv végén billentyűparancs-táblázat és tárgymutató is található; itt pedig a könyv fekete-fehér képei láthatók színesben, fejezetekre bontva.)

frissítve (2009. 01. 05.): A fentieket a könyv harmadának elolvasása után írtam. Egy újabb harmaddal később úgy érzem, akkor vagyok korrekt, ha hozzáteszem, a zárójelben már említett konkrétumokat leszámítva, nagyon jól ír a szerző. Élvezettel olvasom, és tanulok.

frissítve (2009. 01. 24.): Három harmad után összegezve, ami nem tetszett a könyvben:

  • A tördelése és a kispórolt színes képek. Ám mindkettőnek van előnye is: így nem sajnáltam összefirkálni a jegyzeteimmel a könyvet, ami fekete-fehérben nyilván olcsóbban volt kivitelezhető. És persze egy ilyen jellegű kiadványnál nem a külső a lényeg.
  • Az általánosságban nem jellemző, egy-két helyen mégis zavaró felszínessége. Ahogy már említettem is, „nem esik szó benne a katalógusok létrehozásáról, és néhol kimarad az említésre kerülő funkciók pontos elérésének ismertetése”.

Ami tetszett a könyvben:

  • A tömörsége. A szerző nem bonyolódik bele a részletekbe, így gyorsan elolvashatjuk a 162 oldalt, melynek végén tisztában leszünk az alapokkal.
  • A stílusa. Baráth Gábor könnyen érthetően fogalmaz, és több helyen tesz érdekes technikai kitérőket a könnyebb érthetőség – és a kíváncsibb olvasók – kedvéért (persze ezt is csak lényegre törően, tömören).

A tegnap éjszakai gyorsteszt pedig annyiból állt, hogy egy kellemes baráti vacsora és egy liter bor elfogyasztása után megpróbáltam a képek metaadatait szinkronizálni, és egyből rájöttem, hogyan kell. Aztán jött a Feleségem, hogy „jé, ezeket a képeket még nem is láttam” – mondom, „várjál, csinálok egy szlájdsót”, és pár másodperc múlva indult is a műsor. „Nem lehetne gyorsabban?” – és mire ezt kimondta, már teljesítettem is a kérését (tudom, nem nagy dolgok ezek, de azt is vegyétek figyelembe, hogy pár éve már nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz… :)).

Photoshop Lightroom 2.2 két monitorral

Két monitorral a legjobb – a jobb oldalin a 100 %-os nézet (korábban ehhez meg kellett nyitnom Photoshop-ban a képet, ami RAW fájlnál elég macerás volt)

Komolyra fordítva a szót, tényleg zseniális a program, folyamatosan kényeztetve érzem magam – bár már elkezdtem írni egy listát arról, hogy mi az, ami nem tetszik benne (valószínű, ezeknek a problémáimnak egy részéről kiderül majd, hogy nem a program a hülye). A Lightroom 2.2-vel élmény a képfeldolgozás, és ezekről az élményeimről (meg persze a bosszúságaimról is), igyekszem majd beszámolni az új Lightroom kategóriában. Addig is (meg persze aztán is) ajánlom a Fotonlog Lightroom-ról szóló bejegyzéseit.

Havilink – 2008. december