1974 június 23-án születtem Pécsett. Gyerekkorom óta vonz a vizuális szépség, tinédzserként sokat rajzoltam. „Sajnos” a fizikát és matamatikát is értettem az iskolában, ezért a továbbtanulással kapcsolatban osztályfőnökömre hallgatva
1988-ban a pécsi Zipernowsky Károly Ipari Szakközépiskola diákja lettem.
1992 nyarán érettségiztem, de számomra sokkal fontosabb ez a dátum a szüleimtől ajándékba kapott első fényképezőgépem kapcsán.
1993-ban elvégeztem az ipari elektronikai technikumot is, de ekkor már sejtettem, hogy nem ezen a területen szeretnék továbblépni. Hogy erről megbizonyosodjak, a következő négy évben – közbeiktatva egy éves sorkatonai szolgálatot is – próbálkoztam rádióberendezés fenntartó műszerészként, monitor javítóként, műholdvevő árusként, és – bebizonyítva mennyire nem tudom, hogy mit akarok – éjszakás non-stop bolti eladóként.
1997-től fényképész tanulóként folytatódott életem. Ez jó választásnak tűnt, de soha nem éreztem magamban azt az elhivatottságot, ami ahhoz kellett volna, hogy profi fotósként folytassam.
1999-ben végeztem fényképészként a pécsi 508. sz. Kertvárosi Szakképző Iskolában. Ez év őszén elszegődtem egy kis Kodak üzletbe laboráns-eladónak. Ezzel egy időben, egy barátom tanácsára vettem meg első számítógépem. Találkoztam a számítógépes grafikával, és azóta úgy érzem, megtaláltam a hivatásom.
2002 tavaszán Budapestre költöztem kedvesemhez. Azóta itt élek, és dolgozom főállásban és egyéni vállalkozóként is számítógépes grafikusként.
2008. június 16-án 15 óra 25 perckor megszületett gyönyörű lányunk, aki számomra az élet csodája.