A hídblokádról

Az MSZP frakcióvezetője szerint semmilyen politikai indulat nem adhat menlevelet arra, hogy “félkótya őrjöngők túszul ejtsék a várost”. Ezt Lendvai Ildikó közölte pénteken.

(forrás: gondola.hu)

Hihetetlen, milyen szórakoztatóan tudja kifejezni magát a frakcióvezető asszony – kár, hogy ő nem viccnek szánja.

Amúgy a kormányközeli híradásokból megtudhattuk, hogy a nagy többség mélyen elítélte a „rendbontók” mai akcióit, és szinte senki nem értette, hogy miért éppen egy forgalmas hétköznapi reggelen kellett ezt csinálni? Tényleg, miért nem vasárnap éjjel háromkor? Én csakazért sem segítek, nem árulom el a megoldást.

És bevallom, az állítólagos nagy többséggel ellentétben én szimpatizáltam a tüntetőkkel, minden tiszteletem az övék, akik a megfélemlítések és az agymosási-kísérletek ellenére továbbra is kifejezik ellenszenvüket a jelenlegi hatalommal szemben (természetesen nem a 23-án autókat gyújtogatókra és borogatókra gondolok); még akkor is, ha a címzettek folyamatosan képtelenek üzenetük helyes értelmezésére.

Wass Albert: Halálos köd Holtember partján

1977-ben jelent meg a Halálos köd Holtember partján című, a floridai mocsarakban, őserdőkben játszódó kalandregény. Az eredeti, nagy sikert elért angol változat a könnyebb műfajt kedvelő amerikai olvasók tudatába csempészte be szinte észrevétlenül az igazságot – természetesen Erdélyről…

Dunai Ákos – Délsziget, 1989/5. szám

Engem ez a regény nem igazán fogott meg (valószínűleg azért, mert nem vagyok egy „könnyebb műfajt kedvelő amerikai”), de pont jó volt szombatra és hétfőre Pécsre menet és Pécsről jövet unaloműzőnek a vonatra.

A tökéletes este

Tegnap Nagyharsányban egy pincében forraltborozgattunk, a kemencében tűz pattogott, kimentem a friss levegőre (pisilni a bokor tövébe), éppen csak szemerkélt az eső a szürkületben, jó volt érezni a bőrömön, jó volt hallgatni a lélekzésem, miközben egy voltam a természettel, kérdések nélkül, a tökéletességben. Ismét.

Képek egyszerű kinyerése PDF-ből Photoshoppal

Képek egyszerű kinyerése PDF-ből PhotoshoppalEgy nagyon jó példája következik annak, hogy sokszor azt sem vesszük észre, ami ott van az orrunk előtt. Én legalábbis így voltam ezzel (lásd jobbra):

(forrás: creativetechs.com)

És ha már itt tartunk: tudtad, hogy a Photoshopban megnyitandó PDF fájl oldalaiból egyszerre többet is kiválaszthatsz a Ctrl/Command vagy a Shift billentyűkkel? (Én erre is csak nemrég jöttem rá, pedig elég kézenfekvő lett volna kipróbálni.)

Mindig van lejjebb

A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy törvénytelenül működik a Magyar Gárda, mivel a szervezet rendvédelmi céljai nem szerepelnek az alapszabályban.

A nemzetbiztonsági szervezetek úgy értesültek, a szélsőséges csoportok látványos, a médiafigyelmet megragadó akciókat terveznek az október 23-ai ünnep megzavarására.

A kormány egyik javaslata szerint – az „új rend” jegyében – a kereskedőknek minden 125 000 Ft feletti vásárlást jelenteniük kellene az APEH felé, a vásárlóknak pedig igazolniuk, hogy honnan van a pénz.

Aztán majd jön a gondolatrendőrség. Sokszor úgy érzem, hogy Orwell 1984 című regénye megtörtént tényeken alapul, a Matrix pedig egy dokumentumfilm; és már azon sem csodálkoznék, ha beidézne a „rendőrség”, amiért leírom ezeket.

frissítve (2007. 10. 18.): Majdnem elfelejtettem: az APEH 1700 embert vesz fel. Erre – és sok más eszetlenségre – van pénz, de pl. adócsökkentésre nincs keret…

Kiállítások

Összegyűjtöttem pár kiállítást, melyekről nem szeretnék lemaradni (bezárásuk időpontjának sorrendjében):

Austrian Typography
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum,
Korridor, 1051 Budapest, Szent István tér 15.
október 8–28., H–V: 11:00–18:00

Magyar Formatervezési Díj 2007
Iparművészeti Múzeum, 1091 Budapest, Üllői út 33-37.
október 9–28., K–Szo: 10:00–18:00

Stefan Lengyel 70
Ponton Galéria, 1015 Budapest, Batthyányi u. 65-67.
október 11.–november 17., K–Szo: 12:00–18:00

Az igazi da Vinci
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ,
4026 Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.
november 16-ig, » nyitva tartás

Kassák 120
Kassák Múzeum, Budapest, III. kerület, Fő tér 1.
október 19.–december 2., Sze–V: 10:00–17:00

Portfólió

A PORTFÓLIÓ rovat átalakítás alatt áll. Az alábbiakban a régi oldal ide vonatkozó tartalma látható.

A fent idézett felirat több mint fél éve díszeleg a PORTFÓLIÓ rovat tetején, és mivel tudom, hogy még évekig ott is marad, ma megszüntettem ezt a rovatot (magát az oldalt nem töröltem ki, csak a főmenüpontok között nem szerepel mostantól). A BEMUTATKOZÁS utolsó mondatát is átírtam, és megcseréltem a két fejezetet benne – Halasi Zsolt került előre, a Haldesign fölé, mert Halasi Zsolt sokkal fontosabb, mint a Haldesign.

Az a helyzet, hogy másodállású egyéni vállalkozóként egyre kevésbé érzek indíttatást arra, hogy a szabadidőmet is munkával töltsem. A blogolás is sok időt igényel, de ezt szívesen csinálom, bár úgy érzem, még mindig túl sokat foglalkozom vele. Sokkal több figyelmet érdemelnének könyvek, filmek, egyéb kultúrális programok, vagy a természet, és persze legesleginkább a család – például a blogolás és az internetezés rovására. Azért a GHALÉRIA teljes feltöltésének tervét még nem adtam fel – már csak 12 év anyaga hiányzik. :)

U.i.: A Print és a Web kategóriákban természetesen továbbra is beszámolok az említésre érdemes „eredeti Halasi gépimunkákról”.

frissítve (2008. 01. 24.): Új munkák nem kerültek fel, de miután kicsit rendberaktam, újra a főmenüpontok között szerepel a PORTFÓLIÓ rovat.